Energia a négyzeten! Maga a folyamat két különböző energiafajta egy folyamaton belüli előállítását jelenti, ami turbinával és gázmotorral is megvalósítható. A villamos- és a hőenergia együttes előállítása elsősorban azoknak ajánlott, akik egyszerre alkalmazzák e két energia fajtát, vagy önállóan szeretnék szabályozni az energiafelhasználásukat. A kogeneráció kiváló megoldást jelenthet azoknak is, akik képesek és a villamos energiát a közmű hálózatba táplálni.
Kogeneráció – a költséghatékony és környezetbarát energia
Mivel a kettős energiatermeléssel nagyobb energetikai hatások érhető el, a primerenergia felhasználás csökken, ami lényegében a fogyasztói költségek csökkenését fogja eredményezni. Továbbá a kogeneráció technológiájának köszönhetően a szennyezőanyag kibocsájtás jelentős mértékben visszaszorítható, ami egy elsődleges környezetvédelmi szempont.
A konegeráció primer energia hordozója a gáz vagy a biomassza, melyek felhasználása – vagyis a hagyományos villamos energia termelés – során hulladékhő keletkezik. A kogeneráció ennek a hulladékhőnek nagyjából a 2/3-át képes újrahasznosítani. Ez lényegében azt jelenti, hogy egy kogenerációs rendszerrel üzemelt berendezés 80-90 %-os hatásfokon képes üzemelni.
Jó tudni: egy villamos energiával üzemeltetett berendezés hatásfoka csak 30-35 %. Ez a hatékonyság pedig további költségcsökkenéseket eredményez a kogenerációs rendszerek javára, hiszen egy nagyobb hatásfokon üzemelő berendezés rövidebb idő alatt éri el a kívánt célt.
A kogeneráció előnyei:
- Kedvező hatásfok
- Energia megtakarítás
- Független, decentralizált energiatermelés
- Szabályozható, rugalmas felhasználás
- Környezetbarát megoldás
Amit még a kogeneráció technológiájáról tudni érdemes:
Mivel a hőenergia meleg víz vagy gőz formájában keletkezik, a hosszú távra történő szállítás komoly akadályokba ütközik. Épp ezért a kogenerációs rendszereket első sorban a helyi hőenergia igények – például: melegvíz ellátás és fűtés – kielégítésére javasoljuk. A hővel ellentétben azonban a villamos energia nagyobb távolságokban is szállítható, ha azt a termelő közvetlenül a közmű hálózatba táplálja.
Hová javasoljuk a kogenerációs rendszerek kiépítését?
- kórházakba
- iroda- és szolgáltató épületekbe
- bevásárló központokba
- oktatási intézményekbe
- és a társasházakba
Környezetvédelem és hatékony energia felhasználás együtt, lehetséges. Kérje ajánlatunkat a kogenerációs rendszerek tervezésére és kivitelezésére.